Scarrow Invictus

1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-448-4
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, Band 15, 352 Seiten

Reihe: Sas

Hispaniát megszállták, de még nem hódították meg, és továbbra is veszélyes kihívást jelent Róma számára
Kr. u. 54. A római hadsereg katonáinak egyre nagyobb, a Földközi-tengertol az Északi-tengerig, az Atlanti-óceántól a Nílusig kiterjedo birodalom határait kell megvédeniük. Róma könyörtelenül rákényszeríti a leigázott népekre az uralmát, legiói a világ leghatékonyabb és legagresszívabb haderejét alkotják.
Ennek a seregnek két harcedzett veteránja Cato praefectus és Macro centurio, akiket többévi harc után rendelnek vissza Britanniából Rómába.
Csak kevés idot tölthetnek a forrongó, veszélyesen átpolitizált városban: hamarosan útnak kell indulniuk a praetorianus gárdával a lázongó Hispaniába, ahol a római uralommal szembeni ellenszenvet csak tovább fokozza a helyi törzsek közötti keseru versengés. A két régi jó barát és bajtársaik soha nem kerültek még szembe ilyen kihívással - ráadásul olyan földön, amely meghódíthatatlannak tartja magát...
Az Invictus a Sas-sorozat 15. része. Macro és Cato a római politikai elit legmagasabb köreiig terjedo hatalmi harc közepébe kerülve soha nem látott veszélyekkel kénytelen szembenézni.

Autoren/Hrsg.

Scarrow, Simon

Leseproben

Prológus
Hispania Terraconensis provincia, Kr. u. 54 kora nyara
A hatalmas tömegbol dühös kiáltások hallatszottak, ahogy a foglyot kirángatták Asturica Augusta szívének napfényben fürdo forumára. A férfi hunyorgott, mivel több mint tíz szakasz egyenként nyolc katonával egy hónapot töltött a szenátus épülete alatti nyirkos cellák egyikében, mialatt arra várt, hogy a római elöljáró visszatérjen a birtokáról és kihirdesse az ítéletet. Az elöljáró most a város díszes tógába és hímzett tunikába öltözött kiválóságaitól övezve a szenátus épületének lépcsojén állt, készen az ítélet kihirdetésére, ami felol sem a fogolynak, sem a tömegnek nem voltak kétségei. Iskerbeles megverte és megölte azt a hivatalnokot, aki a falujába érkezve rabszolgákat követelt az adósság fejében, amivel Róma egyik mesebelien gazdag szenátorának tartoztak. Több száz tanú és a kíséretét alkotó auxiliaris katonák elott végzett az adósságért küldött szerencsétlen szabadossal. Nem számított, hogy az ütésre a pillanat hevében került sor, miután a hivatalnok parancsot adott, hogy gyujtsenek össze tíz falubeli gyereket. Iskerbeles tagbaszakadt férfi volt, vaskos szemöldöke alatt sötét, ádáz tekintetu szemekkel. Arcon ütötte a szabadost, aki hátrazuhant és beütötte a fejét egy ko itatóvályú sarkába, betörve a koponyáját. A sors könyörtelen fintoraként az auxiliarisok vezetoje parancsot adott, hogy a gyerekekkel együtt a falu elöljáróját is fogják el. Ám míg a gyerekeket rabszolgaságba taszították, Iskerbelesre gyilkosság vádja és nyilvános kivégzés várt. Amikor utoljára látta a feleségét, az asszony elkeseredetten ölelte magához két kislányukat, akik arcukat anyjuk tunikájába temetve zokogtak. Egynapi menetelés után a foglyok megérkeztek Asturica Augustába, ahol Iskerbelest láncra verték az egyik cellában, míg a gyerekeket a provincia fovárosa, Tarraco hatalmas rabszolgapiacára induló menetoszlopok egyikéhez béklyózták. Iskerbeles azóta kis híján éhen halt, a súlyos vasbéklyók fájdalmasan felhorzsolták a csuklóit. A haja összetapadt, és úgy beborította a saját piszka, hogy a tíz or, aki kísérte, jókora távolságot tartva, lándzsaheggyel bökdösve ösztökélte át a tömegen a lépcso felé. A városlakók és a környékbeliek dühödt kiabálása elhalkult a fogoly állapota láttán, és amikor a lépcso aljához érve megállították, a forum komor csendbe burkolózott. A feszült hangulatot érezve még a túloldali elárusítópultoknál állók is megfordultak és a szenátus épülete felé pillantottak. –?Állj egyenesen! – sziszegte az egyik or, a lándzsája nyelével hátba ütve a foglyot. Iskerbeles eloretántorodott egy lépést, majd dacosan kihúzta magát és felpillantott az elöljárókra. A kíséretet vezeto centurio megköszörülte a torkát, majd gyakorlótérre illo hangon elkiáltotta magát, hogy az egész forumon jól hallhassák a szavait. –?Tiszteletre méltó Titus Pelonius Aufidius, Asturica Augusta elöljárója, Iskerbelest, Guapacina falvának vezetojét állítom elibéd, hogy ítéletet mondj felette Gaius Democles, Lucius Annaecus római szenátor intézojének meggyilkolása ügyében! A gyilkosság az elozo hónap idusán történt elottem és a Democles kíséretét alkotó katonák elott. Iskerbeles most az ítéletedre vár. A centurio kurtán meghajtotta a fejét, majd oldalra lépett, míg az elöljáró lejjebb ereszkedett a lépcson, kiválva a helyi szenátorok és városi tisztviselok közül, ám továbbra is az elotte összegyult tömeg felett maradva. Aufidius megveto tekintettel pillantott végig az embereken. Az arcok többségén gyulölet látszott. Jó páran durva ruhát viseltek, a hajuk ápolatlan volt, amibol Aufidius arra következtetett, hogy a fogoly hozzátartozói lehetnek, és kétség sem férhetett hozzá, nem fognak örülni, ami következik. Gondok adódhattak, és megkönnyebbült, amiért elovigyázatosságból az összes auxiliaris katonát felsorakoztatta a szenátus épülete melletti utcában. Bár Augustus, az elso császár közel száz éve kihirdette, hogy Hispaniában béke van, addigra már két évszázada folyt a háború. Még mindig akadt néhány északi törzs, amely nem volt hajlandó meghajolni Róma elott, és még több olyan, amely a legjobb is esetben is csökönyösködött, és semmit sem akart annyira, mint megszabadulni a római iga terhétol. Aufidius megleponek találta, hogy egy ilyen büszke, harcias nép egyáltalán kész volt elfogadni a Pax Romanát. A béke egész egyszeruen ellenkezett a természetükkel. Épp ezért vaskézzel kellett uralni oket. Komoran összeráncolta a homlokát. –?Semmi kétség afelol, hogy te követted el a buntettet. Az esetnek számos tanúja volt. Ezért kénytelen vagyok halálos ítéletet kiszabni rád. Ám mielott így tennék, a római igazságszolgáltatás nevében megadom az elítéltnek a lehetoséget, hogy megbocsátásért fohászkodjon a tettéért, és megbékéljen a világgal, mielott az árnyak közé távozna. Mik az utolsó szavaid, Iskerbeles? A falusi elöljáró állkapcsa megfeszült, és mély lélegzetet véve tiszta, zengo hangon válaszolt. –?Római igazságszolgáltatás? Köpök a római igazságszolgáltatásra! A centurio ütésre emelte az öklét, ám Aufidius odaintett neki. –?Ne! Hadd beszéljen! Hadd tetézze a buneit a törvény és az emberek elott! A katona vonakodva visszahúzódott a helyére, míg Iskerbeles megveto mosollyal folytatta a mondandóját. –?Annak a ribancfattya szabadosnak a halála a természet igazságszolgáltatása volt! Azért jött a falunkba, hogy elvegye a gabonánkat, az olajunkat és minden értékünket! Amikor megtagadtuk a követeléseit, azzal kezdett fenyegetozni, hogy elviszi a gyerekeinket! Megragadta a falunk egyik gyermekét, ezért megöltem. Véletlenül, nem szándékosan. –?Ennek nincs jelentosége – rázta meg a fejét Aufidius. – Az áldozat csak a jog által megszabott feladatainak tett eleget azzal, hogy a gazdája nevében beszedte az adósságot. –?A gazdájának, aki három éve adta a kölcsönt, amikor rosszul sikerült az aratás, és minden rá következo évben emelte a kamatot, hogy ne tudjuk visszafizetni az adósságot! Aufidius vállat vont. –?Még ha így is tett, nem követett el vele törvénysértést. Az intézoje révén megállapodást kötöttetek Annaeus szenátorral. Ismerted a megállapodás részleteit, amikor a falvad lakóinak nevében rányomtad a pecséted a szerzodésre. A szenátor a törvényes kereteken belül járt el, amikor visszakövetelte a kölcsön teljes összegét. –?A kölcsönt és a kamatokat! Az eredeti összeg másfélszeresét! Mégis hogyan tudtuk volna kifizetni? Ráadásul nem csak mi váltunk annak a hitvány kutyának az áldozataivá! – Iskerbeles félig oldalra fordulva a tömeghez intézte a szavait. – Mindnyájan ismertétek azt az embert, akit megöltem! Azt a mocskos Democlest, aki nem csak az én falum népét, de a környék szinte összes falvának lakóit átverte! Az embereivel a törzsünk több száz tagját fogta már el, amikor nem tudták visszafizetni a gazdájától kapott kölcsönt! A többségük most a dombok közötti bányákban dolgozik! Ott fognak dolgozni addig, amíg végül holtan rogynak össze, vagy élve eltemetik oket a beomló alagutak! Nem akad itt olyan, akit emlékeztetni kellene a bányák borzalmaira! –?Te mégis emlékeztetsz minket – mosolyodott el Aufidius. – Mindenki jól tudja, milyen sors vár azokra, akiket arra ítéltek, hogy a bányákban dolgozzanak, Iskerbeles. Ám azok, akik megszegik a törvényt, megérdemlik e büntetést. –?Hah! A törvényrol beszélsz? A törvény csak kiszolgáltat minket a római urainknak! A törvény alig több egy eszköznél, hogy igazolják az aranyunk, az ezüstünk, a földünk, az otthonaink és a szabadságunk elorzását! – Egy pillanatra elhallgatott és a tömegre szegezte a tekintetét. – Hány olyan alantas lény akad köztetek, aki képes elviselni ezt a szégyent? Mindnyájan koszos kutyákká váltatok, akik koncért könyörögnek, és a talpát nyaljátok azoknak, akik korbáccsal és éheztetéssel bírnak titeket engedelmességre? Nincs köztetek senki, aki kész kiállni Róma zsarnoksága ellen? Senki? –?Le Rómával! – kiáltotta egy hang a tömeg mélyérol. Az emberek körbepillantottak, egy másik hang átvette a kiáltást, még jobban felszítva a haragot, majd a tömeg elso sorában egy pásztorköpenybe burkolózó tagbaszakadt, kopaszodó férfi a levegobe lendítette a kezét. –?Halál Aufidiusra! – üvöltötte, és az öklét rázva kántálni kezdte a szavakat, s a körülötte állók csatlakoztak hozzá. Aufidius hátrált egy lépést a kiáltás hallatán, és gyorsan a centurio felé fordult. –?Vigyétek innen és hajtsátok végre az ítéletet! Azonnal! A centurio bólintott, megköszörülte a torkát. –?Kísérok! Körülvenni a foglyot! Az auxiliarisok a pajzsokat és a lándzsákat felemelve szorosan körülfogták Iskerbelest, míg a centurio megragadta a fogoly nyakába vetett láncot, és megrángatta. –?Indulás! Elindultak a szenátus épületének lépcsoje mentén, majd a forum szélét követve utat törtek maguknak...