Móricz Forró mezok

1. Auflage 2018
ISBN: 978-963-453-073-2
Verlag: Adamo Books
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 252 Seiten

1928-ban, a Forró mezok születése idején Móricz sokat kereso és mégis állandó anyagi gondokkal küzdo író. A megnövekedett család egyre súlyosabb anyagi terheket ró rá. Talán azért is fordul a hirtelen nagyon divatossá lett detektívregény mufaja felé. Gyorsan, egyszeru eszközökkel pénzt keresni, s egyúttal megmutatni, hogy ez az új mufaj sem idegen a számára - mindez vonzhatta és izgathatta képzeletét. De ahogy nekikezdett, zsenialitása az irodalomalatti mufajból egyszerre irodalmi és eredendoen magyar alkotást formált. Az izgalmas bunügyi történetbol izgalmas társadalomrajz kerekedett, amelyben a nyár azért oly kietlen, azért fed mindent ujjnyi vastagon a szürke, szomorú por, mert Móricz még felcsillanni sem látja annak a reményét, hogy másképpen is lehetne élni. Illúziói végképp szétfoszlottak, az úri osztályban a továbbjutás lehetoségének már szikráját sem látja.

Autoren/Hrsg.

Móricz, Zsigmond

Leseproben

1 Perzselt a meleg. Még alkonyatkor is. Semmi levego.
A piac olyan volt, mint egy sivatag, a gömbakácok levelei össze voltak zsugorodva s porral fedve. Minden porba volt temetve, az út, a háztetok, az ablakok, az emberek, minden poros volt, még az ég is.
A Hungária-hotel nyitott ablakaival tüdovészesen lihegve nézett le a piacra. Elotte az ország legrosszabb Kossuth-szobra, vastagon, rövid lábakon s portól szürke mentéjében úgy áll, mint a polgármester hajdúja, aki dobolni akar, de elobb még felemeli a kezét, hogy letörölje a homlokáról az izzadságot. A terraszon a márványasztalok vastag porréteggel voltak letakarva, s a por egyre szitált, a vastag, zsíros levego forrón jött, s hozta a lágy port.
Két fiatalúr ült a sarokasztalnál, a muskátlikorlát alatt. Csillogó, friss víz mozgott elottük. A pincér ebben a percben tette le; csak ez csillogott e pillanatban ebben az egész világban s még mozgott a felszíne a szürke nikkeltálcán, a vastag falú pohárban. A pincér betegen fújt a levegobe, megtörülte homlokát, s visszament, be a kasszához, ahol néhány öreg kigombolt ingnyakkal, izzadva beszélte meg a Krajzler sikkasztásának legújabb híreit. Vajjon kijutott-e Amerikába? Most a hotel elott fess falusi bricska állott meg. Az egyik fiatalember meglökte a másikat: - Pista!... - és óvatosan intett oda: - Nézd! Laci!... Ez is látta, ki van a kocsin, sot mereven nézte, mint a vadász a hirtelen feltunt vadat. De óvatosan, lesbol. A kocsison fehér csíkos szürke vászonruha volt, fején fehérre porozódott fekete strucctollas kalap. Lila hajtókája volt, még a bajsza is fehér volt a portól, s közönyösen nézett a lovaira. A gazdája ahhoz képest még fiatal férfi, feltuno higgadtan mozdult, lustán állott fel s szállott ki a kocsiból, oly hallatlan nemtörodömséggel, mintha a lábainak s kezeinek maguktól kellene elvégezni az o úri kiszolgálását. Úgy lépett ki abból a kocsiból, mintha inasok fognák a hóna alatt, s oneki azt se kellene tudni, hova lépjen, gondoskodnak arról: a cipok s a kesztyuk. Csak az angol clownok tudják ezt: súlytalanná tenni a testet a mozgás közben. Óriási ero kell hozzá. Vagy nyíri elegáncia. Valamit mondott a kocsisnak, rá se nézve, s a legnagyobb csoda, hogy az megértette s mindjárt közölte a lovaival s azok megindították a kocsit. - S Vilma? - mondta a fiatalabb úr. - Baba? De a másik meg se moccant, csak nézett mereven a vadra. A terrasz korlátja takarta. Kicsit fel is emelkedett s utána lesett, hogy a hotel kapuján bemegy-e? - Mért nem száll a sógorához? - kérdezte újra a másik... Aztán hozzátette: - Hány kilométer ide Opora? De a barátja csak nézett, a melle dagadt, s emelkedett, a válla feszült. - Van harmincöt - kotyogott a szoke, kövérkés fiatalember tovább. - Csodálom Avaryt, hogy a lovait nem sajnálja... Biztosan lekéste a délutáni vonatot. Most megszólalt a másik fiatalember s szép, kemény, barna arca olyan volt, mint a bronz. - Laji, gyere csak. - Hova? - Ne kérdezd. - Fizetni! - szólt Laji, pincér után. - Majd - s intett, hogy most nincs ideje. - Eredj haza, hozd a puskádat, de egy perc alatt. - Puskát! - Igen. - Mire? - Cserkészni. Kölcsönadod. Kimegyek a Sóstóra. Hozd a Pávához. A másik meghökkenve nézett rá, szeretett volna kibúvót keresni, de nem talált, vagy nem mert, s már mentek is. Átvágtak a piacon, a túlsó oldalon, a városháza elott állottak a bérautók, Baltazár Pista kiválasztott már messzirol egyet s odalépett hozzá. - Szabad maga most? - Igen - ugrott a sofor. - Vegyen benzint. - Vidékre? - Vegyen benzint s álljon meg a Páva elott, de nagyon gyorsan, rögtön jövünk. A sofor jól megnézte s felismerte a fiatalurakat, egyik Ring, a villanytelepen segédmérnök, a kisebb, szoke, a másik, a magasabb, fekete úr, valami megyei úr, Baltazár. Rögtön kurblizott s ment a benzinkúthoz, amely a park sarkában állott a piacon. A fiatalemberek elváltak, kézfogás nélkül. Gyorsan. Izgatottan.
- Hova, hova, Pista? - kiáltott egy üde lányhang. A magasabb fiatalember még annyit mondott, hogy: gyorsan, akkor odafordult s megemelte a kalapját. Nagyon elegánsan. Karcsún. - Vacsorázni, csókolom a kezeit. - Ne mondja, hol? - Itt a Hungáriában. - Autóval? - Ja. Az nem nekem kell, Sándor bácsi bent van s nem akar vonattal menni. - Hova? - Hát haza. - Nahát, Pista, maga úgy tud hazudni, mintha könyvbol olvasná - s a szép lány hangosan kacagott. - Sándor bácsi nálunk van, s nem is akar máma hazamenni. - Milyen Sándor bácsi? - Pétery Sándor. - Ja, hát én nem róla beszélek. Azt hiszem, o nem ülne autóba a nagy világért, ha ráadásul adnák a Kossuth-szobrot se. - Hát kirol? - Hahá, most már nem fogom megmondani, mert maga mindent tudni akar. Voltak kint teniszezni? - Voltunk, maga miért nem jött? - Dolgom volt, de holnap ott leszek. - Biztos? - Határozottan. Evvel kezet nyújtott, és megszorította a lány ujjait, az ujjainak a végét, a kis kesztyuujjakat, és sokat jelento pillantással elbúcsúzott. A lány szerette volna azt mondani, hogy: "kísérjen el"; de nem akarta kitenni magát egy visszautasításnak, s mosolyogva, kecses fobólintással eleresztette. O pedig bement a városháza mellett a posta felé. A lány még utána nézett, mintha valamit akart volna mondani neki, de látta, hogy mekkora léptekkel megy, s nevetett. - Kezit csókolom Mariska! Fiatalember nagy kalapemeléssel állt mögötte. - Maga is úgy siet, Vétek Pali? - Hogy? - Baltazár Pista autót rendelt s elfutott. - Autót? Ne mondja! - Komolyan. - S hova futott? - Haza. Biztosan átöltözik. Nézze azt az autót, most van a benzinkútnál. - Aha. Ezt ismerem, ezt a gépet. Új. Elegáns. Autóban legelegánsabb a vadgalambszürke, csak nagyon kényes. - Szeretném tudni, hogy hova megy. - Majd megkérdem tole s megmondom. - De ne felejtse el. - Mit képzel? S maga hova megy? - Csak ide megyek egy boltba. - Szabad megvárni? - Na. - Hazakísérhetem? Mert ingyen nem várok. - Jó. - Soká kell várni? - Siet? - Persze, hogy sietek. Megyek a törzsasztalhoz, ott valaki biztosan tudja, hogy Pista hova megy. - No, várjon. Evvel a lány bement a kézimunkaüzletbe, s a fiatalúr ottmaradt, s míg várt, a Kossuth-szobrot erosen figyelmére méltatta. Bólintott. Igaza van Rákosi Jenonek.
A törzsasztal a Hungária udvarán, a bal sarokban a hosszú asztal. Lugasszeru, zöld kerítéssel van körülvéve. Ez egy szent asztal, ahova mindenkinek tilos a belépés, aki nem tartozik a megyéhez. A hotel udvara zöld asztalokkal van tele, abrosszal csak a fal körüli asztalok vannak letakarva, mert kevés a vendég, s akik bejönnek, azok mind irigykedve néznek a törzsasztal felé, ahol mindig van társaság, de megközelíthetetlen társaság. A megye urai. Vidéki nagybirtokosok, s csupa olyan úr, akinek nekszusa van hozzájuk. Most még kevesen ülnek az asztalnál, de mint az óra pontosan érkeznek a törzsvendégek. Idosebb urak kevesen, inkább fiatalok, a megyei aljegyzok, s szolgabírák, ide köt ki a képviselo, ha itthon van, egy-két nyugdíjas bácsi, a volt alispánok közül. E percben érkezik Ábris bácsi, ahogy szokott, egyenesen, magasan, kissé hajlottan, nyolcvankét évével, mint egy sastépte öreg harcos, rózsaszínuen s kedélyesen. O ül az asztalfon. Mindenkinek megvan a maga helye. Így ülnek szórványosan a fiatalok, s tiszteletteljes kedélyességgel köszöntik az öregurat. Mindig van egy-egy ifjú, aki siet a kabátot, kalapot elvenni, bár Ábris bácsi ezt nem turi, o maga akasztja fel a hajlított fogú fogasra. Nem olyan öreg o még, hogy neki segítség kelljen. - No, gyerekek, mi újság? - dúdolja. Megindulnak a friss hírek. Kik voltak a teniszplaccon, s kik hiányoztak, s aki hiányzott, mért hiányzott, hol volt és mit csinált. - Mit parancsol, nagyságos úr? - jön a pincér kis fehér vászonkabátkában. - Egy kis hus szelet. - Tessék kiválasztani az étlapról. - Som viccel - nevetnek az urak. - Gyerekek, itt van Laci. - Milyen Laci? - kérdi Ábris bácsi, s a pohár sört vizsgálja. - Avary. - Avary? Hogy jött be? - Kocsin, Ábris bácsi, kocsin. - Ne beszéljetek már, kocsin? - Komolyan. - Ez egy úri ember. Negligálja a vonatot. - Okosan teszi. - Hol van? - Szobát nyittatott, s felment mosdani, találkoztam vele az elocsarnokban, mingyárt lejön. - Nem sajnálta a lovait? - Laci?... Az nem sajnálja. - Jó lovai vannak. - Jók. De drága is neki. - Egyedül jött? - Egyedül. - Szóval, Baba otthon van. - Biztosan. - Érdekes. - Mi az érdekes? Nevetnek. Minden szóra. - Hol van Baltazár Pista? - Délután láttam a kávéházban. - Kávéházban? - Fagylaltot evett. - Fagylaltot? - Milyen fagylaltot? - Valami rózsaszínut. - Rózsaszínunek látja az életet. - Lehet. - Neki lehet. - Baba milyen fagylaltot...