Móricz Esoleso társaság

1. Auflage 2018
ISBN: 978-963-453-067-1
Verlag: Adamo Books
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 358 Seiten

KISREGÉNYEK, ELBESZÉLÉSEK.

TARTALOM:

Esoleso Társaság
Cserebere
Don
Öreg pásztor
Jégember
A vagyont orizni kell
A kétszerketto segít
Homokbucka
A komornyik húga
Nyájban
A pusztai párbaj
Szidonia védelme
A fogorvos
A komíves befalazza az ajtót
Egy fütty sör mellett
Útjavítás
Savanyu Jóska csaplárosa
Pityu és Bodri
Kicsi
Áldozócsütörtök
Ebéd
Tiszazugi méregkeverok

Autoren/Hrsg.

Móricz, Zsigmond

Leseproben

Esoleso Társaság
  Az ezredes megállott a tanya sarkán. Hunyorítva nézett a távolba. - Nézze mán, Mihály bácsi, kinek a lova az? Mihály bácsi a szalmát takarította a hosszú fészer alatt, amit a marhák szétdultak. Csak odapillantott hetvenhétesztendos zsíros kalapja karimája alól s azt mondta dünnyögve. - Úgy látom, míltóságos uram, a Borbéj Laci naccságos úr lesz a. Mer kaptás a rudas. Az ezredes nagyot nevetett, mert még a kocsit is alig lehetett látni a porfelhoben, ahogy bekanyarodott a mezei útra s igen megörült, hogy az unokatestvére jön. Az is nyugdíjban lézengo huszártiszt, százados, de valami pech miatt az egész háborút a minisztériumban kellett töltenie s emiatt egy kis melancholia van rajta, örült, hogy jön. Neki is szórakozást hoz, meg o is csak elszórakozik egy kicsit. A tanya ott van a leglaposabb hátán ennek a földtekének, a Nagykunság kellos közepén. Még a város tornya sem látszik a kukoricások közt, itt az ember olyan magában érzi magát, mintha az isten neki teremtette volna ezt a mindenséget. Szép, szép, de kicsit unodalmas. - No jó van, Mihály bácsi, hát most mán mennyik kend dógára, nem muszáj magának úgy kigyönyörködni magát abba a kaptás lúba. Az öreg Mihály sárgára érett osz bajuszához nyult, azután meg a villa nyeléhez, azután tovább kaparta a szalmát a fészer alá. Mikor a kis bricska befutott, a két rokon melegen összenevetett. - Dinnyét hoztam Bódi. - Dinnyét?... Nagyon jól van a. A százados leszállott a kocsiról. A bricska hátsó ülésén egy szutyokba csavart öreg tanyai ült, csak úgy, ahogy a dinnyefodön a csoszi ácsorgásban felültette ot az ura. - Hajtson le, árnyíkba. Az ezredesné kilépett a tornác alól s rájuk szólt nevetve a sistergo napfényben: - Nem jól van, Laci. Nem úgy kell azt mondani, hogy hajtson, hanem: hajcsik! Nevettek. A vendég kezet csókolt. - Dinnyét hoztam maguknak Jolánka. - Ippen jókor, - mondta az ezredesné s nevetett. A fogai mint egy igazgyöngysor, rendetlen fehér szemekkel csillogtak keskeny ajka közt. A bricska lenyikorgott a szemetes nagy tanyaudvaron. Az ezredes elvül tuzte ki, hogy minden felesleges dolgot, mint csin, tisztaság, kertmuvészet s más ilyen pénzbe kerülo, idot s munkát fogyasztó pazarlást beszüntet, hogy a gazdaság minél rentábilisabb legyen. A ház is, ahol így nyáron a feleségével kettesben lakott, abban az állapotban maradt, ahogy a nagyapák idejében a botosispán élt benne. Abban az idoben még több ezer hold volt a családi birtok, most már csak négyszázötven hold maradt meg belole, hát takarékoskodni kell. A hosszú, zsindelytetos házban voltak a béreslakások is, de az elso végén levo szoba igen alkalmas úri lakásnak, az o kijelentése szerint. Ott laknak hát, az egy-szoba-konyha lakrészben. A konyhát kitelepítették a magtárból átalakított nyári konyhába, a földes konyha helyiséget kinevezték ebédlonek s eloszobának, perzsaszonyegeket akasztottak a falra, s a belso szobát hálószobának hívták. Ha a botosispán hét gyermeket tudott ott nevelni, nekik is elég kettojüknek. A ház tornáca is olyan volt, mint ötven évvel ezelott, keskeny és alkalmatlan, a lógó lábú asztal mellett azonban a megye legjobb családjai szoktak megtelepedni egy-egy kiránduláskor s nem az asztal teszi, hanem ami rajta van. Ebbol az egybol viszont nem engedtek, az ezredesné nagyszeruen megtanulta a kunsági ételeket s a francia konyha váltakozott az osi lebbencsekkel s eloételnek készült remek juhhúsos kásákkal. Bor és pezsgo szintén otthont talált a földpincében, bár maga a házigazda egyáltalában nem iszik, így pillanatok alatt el lehetett feledni a környezet ekzotikus különösségét. A ház elott egy régi, régi, félig kiszáradt öreg eperfa állott, az alatt volt egy óriási kerek asztal, amelynek a fedolapja, boldog ifjú éveiben a katolikus templom toronyórájának a számlapja volt, most inkább csak a pulykák találkozóhelye, úgyhogy a vendéget a kis tornác asztala mellé ültették. Leültek a suskából font karszékekbe. - Énnye, elment a kocsival a jámbor, - mondta a vendég - hé, Gáspár bácsi, hordja fel kend a dinnyét - kiáltott utána. - Jolánka fiam, intézkedjík, - szólt a házigazda - hogy a jányok mennyenek a dinnye után, vigyík le a pincébe. Az ezredesné a konyha felé lépett s két lány szaladt egy perc mulva a kocsi után a dinnyékért. - Még mindig nem próbálsz dinnyét? - kérdezte a vendég. - Nem bizony, nem is akarok - nevetett a házigazda. - Mír? Nem ájja a fod? - A fod állaná, de a níp nem ájja - nevetett az ezredes. - Az elso béresem az idén csinált magának egy darab dinnyést, hát barátom, az iccaka nyócvan darabot vittek el rulla. Tejjesen íretlenül. Az ezredes egészségesen jókedvuen nevetett. - A szomszídba, Marbergh tanácsos, aki megvette a Patonyay földeket, csinált öt éve egy gyümölcsöst, de az idén o is kivágja. Nem tudott odáig jutni, hogy egyetlen egy szem almát meg bírjík kóstolni belole. Mind íretlenül lelopják neki. Erre még az o sváb vére is felforrt s azt mondta a napokban, hogy kivágatja az egész gyümölcsöst. Hát ippen tennap mondta egyik emberem, hogy: «No míltóságos úr, a mán nem szíp dolog, hogy a Merber nagyságos úr kivágatja a gyümölcsösit. Irigyli, hogy más is eszik belole egy szemet.» «Nem azt irigyli a, - mondtam neki - hanem azt, hogy u egyet se tud kóstolni belole.» Hát én nyárfást csináltam a ház megett a tó partjára. Mondta is a minap az egyik ember, hogy: «de keserves gyümölcse van ennek a fának!» Aszongya: «akárméket kóstolja az ember, olyan kuruc, hogy nem lehet megenni.» Nagyon nevettek mindnyájan. - Sorra kóstolta a nyárfa termését, de nem ízlett neki. - Úgy van a - szólt a vendég. - Kivált a fiatalja olyan, hogy még a golyót sem érdemli meg. A nagyapáink idejébe más volt a cselédnép... Tudod-e, Bódi, kit hoztam? Nem nézted meg azt az öreg embert, amék a kocsin vót?... Kis Gáspár, a nagyapánk vót kocsissa, most nálam van, dinnyecsosz. Az ezredes felcsillanó szemmel nevetett fel. - Az öreg Gáspár!... Hisz a még Borbély nagyapámnál szógált. Emlékszem az öregre. Régi csont a Borbély családba. - Az a. - Jolánka fiam, szólítsa elo mán azt az öreg embert, ha a dinnyét behordják, osztán gondoskodjík lelkem arról a régi bútordarabról. Az ezredesné hangosan nevetett: - Így helyes, lelkem: gondoskoggyík!... No, gondoskodok hát... - Avval abban a pillanatban ment. Szívesen és vidáman. Ahogy a két férfi magában maradt, a vendég odahajlott a házigazdához: - Te Bódi, Kálmán el fogja venni a Julist. Az ezredes felkacagott. - Egészségére. Összenéztek s el kezdtek egymáson nevetni. A Julis szobalány volt, elobb az ezredesnél, aztán a századoséknál, de olyan kacér teremtés volt, akire minden asszony féltékeny lesz elobb-utóbb, így aztán kézen-közön végre a harmadik rokonhoz került, Borbély Kálmánhoz, aki szintén unokatestvérük. Az viszont agglegény s így igen plauzibilis a hír. - Persze, Feri nagyon dühös, mert már számította, hogy a föld az o gyerekeire marad. Azt mondja, lelövi Kálmánt. - Hát bizony, ha befészkeli magát a Julis, ott kevés remény marad. Kicsit hallgattak s messze néztek. - Az bizonyos, - mondta az ezredes - hogy fene egy fejérszemély, mikor itt volt nálam, az egész tanya meg volt érte veszve. Még az öreg Mihály bácsi is mindig jött, hogy nem kell-i neki segíteni vizet húzni. Most meg rá se lehet venni, hogy a vedret megemelje. Mind. Az elso béres, a János bácsi, el akart válni érte a feleségétol, pedig négy gyereke van... Azír kellett elkergetni... - Azír? - mondta a százados nevetve. - A legjobb az volt, hogy mikor megszökött, a feleségem csendort küldött utána, mert itt állottunk az aratással, fozni kellett vagy negyven emberre s az tény, hogy átkozott ügyes volt a lány. A csendor, barátom, amék visszahozta, a maga pénzén fogadott szekeret, hogy elhozza a lányt s a Julis elmondta, hogy házasságot ígért neki az úton. Ebben a rettenetes nagy alföldi csöndben, itt, kiszakítva az emberek világából, egy ilyen kis személy valósággal forradalmat csinál. Az urak maguk is szinte sajnálkozva gondolnak vissza rá, hogy kár volt... Lehetett volna... Vagy mi is jut ilyenkor az embernek az eszébe. Jött az öreg Gáspár bácsi. - Jolánka fiam, hozzon egy pohár bort ennek a vín embernek. Az öreg ember megállott a tornác elott. Levette a kalapját a nagy napfényben s fehér feje világított,...