Montefiore A ház a tengernél

1. Auflage 2018
ISBN: 978-615-5617-82-9
Verlag: Ulpius Baráti Kör
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 484 Seiten

A tízéves Florianát rabul ejti a kis faluja mellett álló pompás toszkánai villa szépsége, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ott lakik. Amikor Dante, a villa tulajdonosának fia behívja a lánykát, már tudja, hogy a sorsa ide köti, ehhez a fiúhoz. Ám miközben felnonek, átlépnek egy láthatatlan vonalat, és veszélybe sodorják azt, amit a legfontosabbnak tartanak az életben... Több évtizeddel késobb, és több száz kilométernyire onnan, az angliai Devonban, egy festoi, régi kis kastélyszállóra nehéz idok járnak. A tulajdonos, Marina, felfogad a nyári szezonra egy bentlakó muvészt, aki festegetni tanítja a vendégeket. A festo, akit Marina talál erre a célra, vonzó, okos férfi, és nemcsak a családi békétlenségeket kezdi elsimítani, hanem sikerül megfordítania a szálló szerencséjét is. Hamarosan kiderül azonban, hogy a muvész nem az, akinek látszik... A tengerparti ház megindító és varázslatos mese szerelemrol, megbocsátásról, és újra felfedezett múltról.

Autoren/Hrsg.

Montefiore, Santa

Leseproben

Eloszó
Toszkána, 1966 A kislány a Villa La Magdalena lenyugözo fekete kapuja elott állt, és befelé bámult a kocsibehajtóra. Ciprusok egyenes sora vágott át a birtokon, a soruk az élénksárga palazzónál ért véget. La Magdalena egy nagy császárno méltóságával és magabiztosságával állt ott. Magas, zsalus ablakait elegáns, kékeszöld színre festették, a koronát az a dekoratív mellvéd képezte, amelyet a homlokzat fölé építettek. A falai selyem simaságúak voltak, és az egész éppoly elbuvölonek és elérhetetlennek tunt, mint a tündérmesék világa. A fényes toszkánai nap tintakék árnyékcsíkokat festett a kocsibehajtóra, és a kislány érezte a park édes illatát, amely felszállt a melegben és megtöltötte a levegot. A leányka ott állt szandáljában és maszatos nyári ruhácskájában, tengervíztol és portól összetapadt haja a hátára és az arca elé hullott. Élénk, sötét szeme tele volt sóvárgással. A nyakában lógó medál Szuz Máriát ábrázolta, és az édesanyjától kapta, még mielott az asszony lelépett azzal a férfival, akivel a Piazza Lacondán, a paradicsomos standnál találkozott, aztán elmentek, és elvitték a kislány öccsét is magukkal. A lányka gyakran eljött ide a La Magdalenához. Szeretett átmászni a falon ott, ahol annak egy szakasza leomlott, és elég alacsony volt ahhoz, hogy fel tudjon mászni rá. A kislány elüldögélt a fal tetején, és gyönyörködött a pompás kertben, a japán fenyok kecses ernyoiben, a szökokutakban, elegáns nok és félmeztelen férfiak márványszobraiban, amint a szerelem és vágyakozás színpadias pózaiba merevedtek. A kislány elképzelte, hogy o lakik itt, körülvéve ezzel a tengernyi pompával – drága ruhába, csillogó cipobe öltözött fiatal hölgyként, akit édesanyja kényeztet és szalagot fuz a hajába, az apukája pedig elhalmozza ajándékokkal, feldobja a levego, majd elkapja eros, oltalmazó karjaival. A kislány azért jött a La Magdalenához, hogy elfeledje a saját részeges apját és a kis lakást a Via Román, amit neki magának kellett nagy nehezen takarítgatnia. Kis kezeivel megragadta a kapu rácsát, az arcát pedig két rúd közé préselte, hogy jobban lássa azt a fiút, aki most feléje közeledett egy keverék kutya társaságában. A lányka tudta, hogy a fiú el fogja kergetni ot, és jól meg akarta nézni magának, mielott elszalad a part felé kanyargó ösvényen. A fiú jóképu volt, sokkal idosebb onála, szoke haját hátrafésülte kedves arca felett. Világos színu szemeivel a lánykát vizsgálgatta, aki közelebbrol már meg tudta állapítani, hogy a fiú szeme tulajdonképpen zöld. A kislány nem hátrált meg, úgy döntött, hogy az utolsó pillanatig nem futamodik meg. Ujjai továbbra is a vasrúdra kulcsolódtak, a száját eltökélten összeszorította, de a fiú mosolya lefegyverzo volt. Nem úgy festett, mint olyasvalaki, aki el akarja ot zavarni onnan. Ehelyett zsebre vágta a kezét, és úgy nézett a lányra a kapun keresztül. –?Szia. A lány nem felelt. Az esze azt mondta, hogy fusson, de a lába nem engedelmeskedett. Ott állt, és nem tudta levenni a szemét a fiúról. –?Nem akarsz bejönni? – A meghívás teljesen váratlanul érte, és gyanakodva kiegyenesedett. – Úgy látom, kíváncsi vagy – mondta a fiú. –?Csak erre jártam. –?Szóval mégiscsak tudsz beszélni. –?Persze hogy tudok beszélni. –?Azért eloször nem voltam benne biztos. Olyan ijedtnek tuntél. –?Nem toled ijedtem meg, ha erre gondolsz. –?Jó. –?Csak úton voltam valamerre. –?Ez furcsa, mert mi itt elég elszigetelt helyen vagyunk. –?Tudom. Lent voltam a parton – ez legalább igaz volt. –?Így hát csak elsétáltál ide, hogy körülnézz? –?Olyan szép itt. Megtetszett – a lány szeme felragyogott, amint a villára terelodött a szó, és vágyakozó pillantást vetett a kocsibehajtóra. –?Akkor gyere. Megmutatom a kertet. A családom nincs idehaza, egyedül vagyok. Örülnék, ha lenne valaki, akivel beszélgethetek. –?Nem is tudom… – a kislány pillantása ismét elfelhosödött, de a fiú már nyitotta is a kaput. –?Ne félj, nem bántalak. –?Nem félek – vágott vissza a lány –, tudok magamra vigyázni. –?Abban biztos vagyok. A lányka belépett, és a kapu becsukódott mögötte. Nézte, amint a fiú kulcsra zárja, és a szíve kihagyott egy ütemet, mert egy kicsit megszeppent, de aztán a tekintete visszatért a villára, és megfeledkezett a félelmérol. – Itt laksz? –?Nem állandóan. Év közben Milánóban lakunk, de minden nyáron ide jövünk. –?Akkor biztos látlak majd. –?Tényleg? Az, hogy bent volt a birtokon, a lánykát felbátorította. – Igen, a falról szoktam leskelodni. –?Te kis pimasz… –?A kertet szeretem nézni. Az emberek nem érdekelnek annyira. –?Akkor most megmutatok mindent, és nem kell majd leskelodnöd. A lány odament mellé, a szíve büszkeségtol dagadt. – Ez az egész a tied? –?Nos, egészen pontosan az apámé. –?Hát, ha ez a ti nyári házatok, akkor a milánói biztos akkora, mint egy királyi palota. A fiú felnevetett, a fejét hátravetve. – Nagy, de azért nem olyan nagy, mint egy királyi palota. Ez a ház nagyobb. Vidéken több a hely. –?Ez régi, ugye? –?Tizenötödik századi. A Medici-család építette, Leon Battisa Alberti tervei alapján, 1452-ben. Tudod, ki volt o? –?Hogyne tudnám. –?Hány éves vagy? –?Tízéves és tíz hónapos. Augusztusban van a szülinapom. Azt hiszem, nagy buli lesz. –?Biztosan. A lány maga elé nézett. Sosem volt szülinapi bulija. Most, hogy az édesanyja elment, már azt sem tudja senki, mikor van a születésnapja. – Hogy hívják a kutyádat? –?Jóéj. –?Vicces név. –?Kóbor jószág volt, és az éjszaka közepén találtam. Nyomban összebarátkoztunk, és ezért neveztem el Jóéjnek. Jó éjszaka volt, mivel rátaláltam. A kislány lehajolt, és megsimogatta a kutyát. – Milyen fajta? –?Nem tudom. Sokféle fajta keveréke. –?Aranyos – felkuncogott, mert a kutyus megnyalta az arcát. – Hé, nyugi, pajtás! –?Kedvel téged. –?Tudom. A kóbor állatok mindig kedvelnek engem. Mert te is úgy nézel ki, mint egy kis kóbor jószág – gondolta a fiú, amint nézte, hogy a kislány átöleli Jóéj nyakát, és a fejét az állat szorére fekteti. –?Szereztem egy barátot! – kiáltott fel a leányka diadalmas mosollyal. A fiú nevetett, látva, hogy milyen izgatott. – Nem egyet, hanem kettot szereztél. Menjünk. Egymás mellett mentek végig a kocsibehajtón, és a kislány magabiztossága nottön nott. A fiú magyarázott neki a villa építészetérol, dicsekedett ismereteivel, a kislány pedig odaadóan figyelt minden részletre, megpróbálva mindent megjegyezni, hogy aztán elmondhassa a barátnojének, Costanzának. A villa még nagyobb volt, mint amilyennek hitte. O csak a központi részt látta a kocsibehajtó végénél. Volt még két szárny kétoldalt, nem egészen olyan nagyok, mint a központi rész, de ugyanolyan szélesek. Klasszikusan arányos épület volt, cikornyák nélküli, visszafogott eleganciával, és a sárga vakolat derus, elégedett külsot kölcsönzött neki, mintha tudná, hogy minden erofeszítés nélkül is gyönyöru. A lány nagyon szeretett volna bemenni, hogy végigjárja a szobákat, és megbámulja a falon függo festményeket. Biztosra vette, hogy belül még szebb, mint kívül. De a fiú hátravitte, ahol egy félköríves lépcso vezetett le a villából a szépen megtervezett kertbe, a szobrok, terrakottacserepekbe ültetett, érdekes formákra nyírt díszfák és büszke fenyok közé. A kislány úgy érezte, mintha meghalt volna, és most a paradicsomban járna, hiszen ennyire szép nyilván csak a mennyország lehet, nem igaz? A fiú átkalauzolta a kofal egy kis kapuján, amin keresztül körben elrendezett oszlopok között levo díszkertbe jutottak. Középen egy remek szökokút állt, amely a levegobe vizet spriccelo hableányokat ábrázolt. A szökokút körül kakukkfuvel véletlenszeruen beültetett sétány húzódott, a négy oldalon kovácsoltvas padok helyezkedtek el, háttal az alacsony sövényszakaszoknak, amelyek négy, szépen nyírt gyepszonyeg felületet és virágágyásokat választottak el. A lányka egy darabig ott állt a szandáljában, a kezeit a...