Beevor Arnhem

A hidakért vívott csata, 1944
1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-505-4
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 496 Seiten

1944. szeptember 17-én Kurt Student tábornok, a náci Németország ejtoernyos eroinek megalapítója repülogépmotorok egyre erosödo moraját hallotta. Kiment az erkélyére, és Dél-Hollandia lapos tája fölött Dakotákból és vitorlázó repülogépekbol álló hatalmas légi armadát pillantott meg, amely a brit 1. légideszant-hadosztályt és az amerikai 101., illetve 82. légideszant-hadosztályt szállította. Irigykedve nézett fel a valaha látott legnagyobb ejtoernyos ero felvonulására.
A Market Garden hadmuvelet az Alsó-Rajnához vezeto hidak elfoglalásával akart véget vetni a háborúnak. Merész elképzelés volt, az amerikaiak egyenesen túl merésznek tartották Montgomery tábornagy számára. A kudarcért azonban borzalmas árat kellett fizetni, elsosorban a hollandoknak, akik mindent kockára tettek, hogy segítsenek. A német megtorlás könyörtelen volt és egészen a háború végéig tartott.
A britek rajongása a hosies kudarcért a mítoszok ködébe burkolta Arnhem történetét, nem mintha a Montgomery és 'Boy' Browning tábornok által kieroszakolt, kezdettol fogva bukásra ítélt terv egy pillanatig is a gyozelem reményével kecsegetett volna. Antony Beevor számos, eddig nem vizsgált és újonnan felfedezett holland, brit, amerikai, lengyel és német levéltári forrás alapján rekonstruálta ennek az epikus összecsapásnak a szörnyu valóságát. Mégis, a szerzo utánozhatatlan, magával ragadó stílusában megírt könyve sokkal többrol szól, mint egyetlen drámai csatáról: magának a háborúnak a természetére világít rá.

Autoren/Hrsg.

Beevor, Antony

Leseproben

1.
A hajsza folytatódik
1944. augusztus 27-e, vasárnap tökéletes nyári idojárást hozott Normandiába. Az Evreux-tól délnyugatra fekvo Saint-Symphorien-les-Bruyères mezojérol hallani lehetett a krikettmérkozés álmosító hangjait. A szomszédos barackosban a Sherwoodi Ranger Lovasság Shermanjei várakoztak, a páncélosokon a falais-i katlanban vívott csata után itt végezték el a szükséges javításokat. Az egység az egyik utánpótlást szállító teherautón ütoket, labdákat, pálcákat és lábvédoket csempészett a partra. „Ne mondhassák, hogy felkészületlenül vágtunk bele az invázióba”, tréfálkozott az egyik játékos.1 Az ezred elméletileg huszonnégy órás riadókészültségben volt, de ebéd után megérkezett a parancs: egy óra múlva indulás. A harckocsik hetven percen belül útra keltek, a Szajna irányába tartottak, ahol az elso brit alakulat, a 43. Wessexi Hadosztály egy nappal korábban, Vernonnál átkelt a folyón. Meglehetos irigységgel tekintettek George Patton tábornok 3. hadseregére, amely hat nappal megelozte oket. Augusztus 29-én a mostanra közel egymillió fot számláló szövetséges hadero kitört a Szajna keleti partján elfoglalt hídfoállásaiból. A Normandiáért vívott harc végre lezárult, a német hadsereg kaotikus visszavonulásba kezdett. „A fo utánpótlási útvonalak mentén mindenütt látni légieronk erofeszítéseinek nyomait – írta naplójába egy amerikai tiszt. – Szitává lott és szétbombázott teherautók rozsdás, torz roncsai az utak mellett, idonként egy rakomány üzemanyag tehéndögökre emlékezteto, felfúvódott, megfeketedett és összeégett tartályokkal, vagy egy deformálódott fémszerkezetu vasúti kocsi.”2 A brit lovassági ezredek számára folytatódott az üldözés. Brian Horrocks altábornagy, a XXX. hadtest parancsnoka nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy saját parancsnoki páncélosában csatlakozzon a hajszához. „Ezt a fajta hadviselést mérhetetlenül élveztem – írta késobb. – Ki ne élvezte volna?” A Páncélos Gárdahadosztály, a 11. páncéloshadosztály és a 8. páncélosdandár több mint hatszáz harckocsija – Shermanek, Churchillek és Cromwellek – tört elore egy nyolcvan kilométer széles fronton, „úgy vágva át az ellenség hátsó vonalain, mint kombájn a kukoricatáblán.”3 A Szajna és a Somme közötti terület „nyitott és könnyen járható volt, tágas mezokkel, sövények nélkül, kiváló utakkal”. A veszélyes normandiai bocage szuk, sövényekkel körülzárt legeloit és mélyített útjait már rég maguk mögött hagyták. A Sherwoodi Rangerek itt is az észak-afrikai hadjáratban bevált sivatagi formációt alkalmazták: egy Sherman század haladt elöl laza alakzatban, mögötte az ezredparancsnokság, a szárnyakon pedig a maradék két század. „Felemelo érzés volt teljes sebességgel suhanni a kemény talajú, nyílt terepen azon a csodálatos reggelen abban a tudatban, hogy a németek menekülnek, és mindenkin eluralkodott a jókedv. Mintha csak egy terepversenyen vettünk volna részt”, írta egy lovassági szakaszparancsnok.4-5 Harangzúgás köszöntötte érkezésüket. Szinte minden házat vörösbe, fehérbe és kékbe öltöztettek. A falusiak, akik mérhetetlenül örültek, hogy megúszták a normandiai pusztítást, borral és gyümölccsel fogadták a katonákat. Az ellenállás borotválatlan, karszalagos harcosai megpróbáltak felmászni a páncélosokra, hogy mutassák az utat. A Páncélos Gárdahadosztály egyik törzstisztje egy Staghound páncélautóból felfigyelt „a náluk lévo legkülönfélébb fegyverekre, melyeket széles mozdulatokkal, minden óvatosságot mellozve lengettek”.6 Néha valamelyik harckocsiból kifogyott az üzemanyag. A jármu ilyenkor mozgásképtelenül vesztegelt az út szélén, amíg az ezred egyik háromtonnás teherautója fel nem zárkózott és be nem állt mellé. A platóról kannákat lendítettek át a páncélos tetején álló legénységnek. Idonként rövid, heves tuzharcra is sor került, amikor az elorenyomuló egységek beértek egy német alakulatot, amelyik nem akarta megadni magát. Az ilyen ellenállási gócok felszámolását „tetvetlenítésnek” hívták.7 Augusztus 30-án délután Horrocks úgy érezte, az elorenyomulás még mindig nem elég gyors. Utasította „Pip” Roberts vezérornagyot, hogy 11. páncéloshadosztályával az éjszaka folyamán jusson el Amiens-ig, és hajnalra foglalja el a Somme hídjait. Bár a harckocsik vezetoi kis híján elaludtak a kimerültségtol, elérték a hidakat, és napkeltére megérkeztek a háromtonnás teherautók egy teljes gyalogsági dandárral, hogy biztosítsák a települést. Nem sokkal késobb Horrocks is befutott, és gratulált Robertsnek. Miután megtette jelentését, Roberts azt mondta felettesének: –?Szolgálhatok egy meglepetéssel is önnek, tábornok. Elovezettek egy fekete harckocsizó-egyenruhát viselo német tisztet. Borostás volt, arcán sebhelyet viselt még az elozo világháborúból, amely az orra nagy részétol megszabadította. Horrocks szerint Roberts úgy viselkedett, „mint egy állattenyészto, aki bemutatja díjnyertes bikáját”. A trófea Heinrich Eberbach tábornok volt, a 7. hadsereg parancsnoka, akit az ágyában leptek meg.8-9 • • • Másnap, szeptember 1-én volt Lengyelország lerohanásának és egyben az európai háború kezdetének ötödik évfordulója. Különös egybeesés, hogy a normandiai hadjárat mindkét szövetséges hadseregcsoportjának parancsnoka ekkor ült modellt egy portréhoz saját fohadiszállásán. Omar N. Bradley tábornok, aki George C. Patton tábornok sikeres szajnai elorenyomulása után a siker dicsfényében sütkérezett, Chartres mellett pózolt Cathleen Mann-nek, akinek a férje Queensberry orgrófja volt. Mindketten a hideg italok élvezetébe merültek ezen a csodálatos napon. A legfobb parancsnok, Dwight D. Eisenhower nemrég küldetett Bradley-nek egy hutoszekrényt a következo üzenettel: „A fenébe is, unom már, hogy minden alkalommal, amikor meglátogatom a parancsnokságán, meleg whiskyt kell innom!”10 A védjegyévé vált ruházatot – szürke, magas nyakú pulóver, kordbársony nadrág, jelvényekkel díszített barett – viselo Sir Bernard Montgomery tábornagyról a skót festo, James Gunn készített portrét. A tábornok taktikai parancsnoksága és lakókocsija a Château de Dangu udvarán állt, félúton Rouen és Párizs között. Bár a reggel folyamán több gratuláló üzenetet is kapott tábornagyi kinevezése okán, Montgomery olyan rossz kedvében volt, hogy még vendéglátójával, De Dangu hercegével, a helyi ellenállás tagjával sem találkozott. Hiába bízott benne, hogy az o vezetése alatt egyesített offenzíva indul Németország északi része ellen, Eisenhower elmozdította ot a szárazföldi csapatok foparancsnoki posztjáról. Bradley már nem az alárendeltje volt, hanem vele egyenrangú fél. Montgomery értelmezése szerint Eisenhower azzal, hogy nem volt hajlandó koncentrálni haderejét, eldobta magától a gyozelmet.11 A magasabb rendfokozatú amerikai tiszteket ugyanakkor felháborította Montgomery eloléptetése. Így ötcsillagos tábornok lett belole, míg feljebbvalójának, Eisenhowernek csupán négy csillagja volt. Patton, akinek 3. hadserege már közel járt a kelet-franciaországi Verdunhöz, aznap a következot írta feleségének: „Bradley-vel hányingerünk van ettol a tábornagy dologtól.” Még a brit tisztek egy része is úgy gondolta, Churchill engedékenysége Montyval és a brit sajtóval szemben, csak hogy kompenzálja a voltaképpeni lefokozást, súlyos hiba. Sir Bertram Ramsay tengernagy, a szövetséges haditengerészeti foparancsnok ezt írta naplójába: „Montyból tábornagy lett. Elképeszto fejlemény, elmondhatatlanul sajnálom, hogy így történt. Feltételezem, a miniszterelnök egyedül döntött. Ostoba, elhibázott lépés, nyílt sértés Eisenhowerrel és az amerikaiakkal szemben.”12-13 Másnap, szeptember 2-án (szombaton) Patton, Eisenhower és Courtney H. Hodges altábornagy, az amerikai 2. hadsereg parancsnoka találkoztak Bradley 12. hadseregcsoportjának parancsnokságán, ahol Lady Queensberry már elpakolta ecsetjeit. Bradley segédtisztje szerint Hodges „szokás szerint ápolt és elegáns benyomást keltett egyenruhájában”, míg Patton „hivalkodónak tunt az aranygombokkal és a hatalmas autóval”. Azért gyultek össze, hogy a stratégiáról és az utánpótlási problémákról tárgyaljanak. A váratlanul gyors elorenyomulás azt jelentette, hogy még a hatalmas amerikai katonai szállítóflotta kapacitását is kimerítették. Patton aznap reggel könyörgött Bradley-nek: –?Adjon nekem másfélmillió liter üzemanyagot, és két nap alatt eljuttatom önt Németországba.14 Bradley az o oldalán állt. Azt akarta, hogy minden bevetheto repülogép továbbra is Patton 3. hadseregét támogassa, ezért még az elorenyomulás ütemét felgyorsító légideszant-muveletek terveit is ellenezte. Patton, aki csak arra vágyott, hogy „átfusson a Siegfried-vonalon, mint libán a fos”, a szállítógépek pilótáit már elkezdte megvesztegetni többládányi zsákmányolt pezsgovel, de ez kevés volt. Eisenhower nem engedett. A foparancsnokot Montgomery is folyamatosan zaklatta, magának követelve az...