Kristjansson A végzet kardjai

1. Auflage 2021
ISBN: 978-963-426-469-9
Verlag: Gold Book
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, Band 1, 328 Seiten

Reihe: Vikingek végnapjai

Ulfar Thormodsson számára Stenvik városa az utolsó megálló egy kétéves utazás során, mielott hazatérhetne számuzetésébol.
Más, nagyobb erok számára azonban Stenvik lesz egy nagy háború végso csatatere: a nagy háborúé, amelyben a régi istenek csapnak össze az új Fehér Krisztussal. A nagy háborúé, amely vértengerré változtatja a földet.
A tenger felol ismeretlen, sötét ellenség közeledik, sorra égetve fel a szigetek és a partvidék keresztény templomait, kolostorait és falvait. A szárazföld felol a Fehér Krisztus hitét hirdeto király, Olav Tryggvason tör elore egyre növekvo seregével. A Stenvik körüli erdokben az otthonaikat elvesztett nincstelenek bosszúra és vérre szomjazva gyülekeznek.
Sigurd Aegisson, az egykori legendás viking portyázó, Stenvik fonöke nem akar mást, csak békésen kereskedni virágzó városából. Azonban neki is be kell látnia, hogy a közelgo véres összecsapásban vagy valamelyik fél oldalára áll, vagy azt kockáztatja, hogy mindent elveszít, amit az elmúlt évtizedekben felépített...

Autoren/Hrsg.

Kristjansson, Snorri

Leseproben

Elohang
STENVIK, NYUGAT-NORVÉGIA, KR. U. 996. SZEPTEMBER
A vízen halványszürke holdfénypászma kúszott végig. A súlyos felhok elvonultak, és a távolban halványan felderengett a part. –?Az ott Stenvik – törte meg a csendet a kormányevezonél álló férfi, eloremutatva. Ulfar hamarabb hallotta a szavakat, mint ahogy meglátta a partot. Hangok, kiáltások, sikolyok szálltak a tenger fölött, ki a mélyebb, sötétebb vízre, hogy egybeolvadva kiadják egy éjszakai város zaját. Egy évvel ezelott megörült volna, ha meghallja. Most csak sajgott mindene. Nyújtózott egyet, lassú mozdulatokkal kioldva hosszú lábaiból a görcsöt. Amikor felült, megbökte a mellette alvó alakot. –?Megérkeztünk. –?…Mi van? – motyogta az unokatestvére, Geiri félálomban, az arcát dörzsölve. – Mikor szállunk partra? Hol vagyunk? – Ülo helyzetbe kászálódott és felnyögött. – Ha legközelebb azt mondom, inkább szálljunk hajóra, mert az gyorsabb… –?…csak rúgjalak seggbe néhányszor és keressek két jó lovat, igaz? – fejezte be a mondatot Ulfar. Mögöttük elvigyorodott a szótlan tengerész. A kereskedo, a hajó gazdája mélyen aludt a prémeken, amiket Stenvikben akart eladni. Megengedte, hogy a két ifjú beszuszakolódjon a búzászsákok, a deszkák és borostyántömbök közé. Geiri alacsonyabb volt, így könnyebben megtalálta a kényelmes testhelyzetet. Ulfar azzal állt bosszút, hogy folyamatosan lökdöste alvás közben. De így sem panaszkodhattak. Geirinek elég volt megemlítenie az apja nevét, és homályosan utalnia valamiféle jövobeli szívességre, és már ingyen is utaztak Hedebybol le egészen Délnyugat-Norvégiáig. A hajó akár a kereskedo kapzsi mosolyának a ragyogását követve is megtehette volna az utat. Ulfar tekintete megakadt néhány apró tuzön. Megmutatta oket az unokatestvérének, és együtt figyelték a sötétségbol kibontakozó Stenviket. –?Hát nem tunik túl nagynak, igaz? – morogta Ulfar. –?Hedeby után? Nem igazán. De akkor is ide kell jönnünk. Fel a fejjel, te szánalmas kecske. Ez az utolsó. Ezután hazamegyünk. –?Jó – felelte Ulfar, és visszagondolt Svealandra. A… baleset után, amikor Geiri apja közbelépett az érdekében, és azt tanácsolta, nem, valójában kényszerítette, hogy utazzon el az unokatestvérével, az utazás elso fél évét azzal töltötte, hogy magát átkozta az ostobaságáért. A következo körülbelül egy évben aztán élvezte az utazást, az utolsó négy hónapban pedig torkig lett az egésszel. Megérintette a nyakában lógó rúnát. Lesz, ami lesz, Stenvik után hazamegy. –?Ki van ott? – kiáltotta valaki a kikötobol. –?Barátok! – kiáltott vissza egy tengerész. – Egy kereskedot hozunk áruval, meg két utast. – A kereskedo erre felriadt, a ládájához kapott, aztán gyorsan megtapogatta az erszényét. Megnyugodva, hogy nem rabolták ki, visszahanyatlott és motyogott valamit az orra elé. –?Itt kössetek ki! – harsant egy másik hang. A tengerész húzott egyet a kormányevezon, mire a hajó irányt változtatott. A mólón fáklya lobogott, és nagydarab kikötoi munkás mocskos arca derengett fel a sötétbol. – Sokáig kint maradtatok, tengerész! – vakkantotta. –?Hedeby elott elállt a szél és elkapott az apály, hiába igyekeztem. De jobb sokáig kint maradni, mint végleg – felelte a tengerész. –?Az már igaz – morogta a mólón álló fickó, aztán a kormányossal együtt könnyed, begyakorlott mozdulatokkal kikötötték a hajót, és Ulfar meg Geiri hamarosan kint álltak a rönkökön. Ulfar rápillantott az unokatestvérére, aki még mindig álmosan dörzsölgette a szemét. Hiába volt egy teljes fejjel magasabb, mint Geiri, most a legkevésbé sem látszott kisnemes fiának. Hátrasöpörte hosszú, fekete haját a szemébol. Geiri jó ember, ez nem vitás. Gyakorlatilag együtt nottek fel, és Geiri apja nagy ember. Egyszeruen csak néha bosszantó volt a rokonát nézni. Valahogy nem elég… éles. Példának okáért most sem jött rá, hogy a rakodó szállást fog kínálni neki. Ulfar felsóhajtott, és némán számolni kezdett. Egy, ketto… A mocskos arcú férfi odafordult hozzá. –?Fiúk, ha kell egy hely, ahol megaludhattok, talán segíthetek – zihálta. Ulfar lerázta volna a fickót, de Geiri megelozte. –?Köszönjük – biccentett. – Stenvik igazán kedvesen fogadja a fáradt utazókat. Örömmel elfogadjuk az ajánlatodat. Ulfar magában felnyögött, de ellenállt a kísértésnek, hogy oldalba bökje az unokatestvérét. Inkább körülnézett. Az igazat megvallva Stenvik a foghíjas vendégszeretetén kívül semmivel sem nyugözte le. A móló jól karbantartottnak tunt, de hát egy ennyire nyugaton fekvo várostól ezt el is lehetett várni. Tudta, hogy innen indultak a portyák a szigetekre, sot egészen le a frankok földjéig, de a törzsfojükrol hallott történetek után valahogy… többet várt. Talán valami ijesztobbet. Sárkányfejeket és hatalmas harcosokat. Az elottük elterülo nagy, kövekkel kirakott félkör bizonyára valamiféle piactér lehetett, ám a körülötte álló házak rozogának és ócskának tuntek. –?Heh – vigyorgott a fickó. – Nem az új városban fogtok megszállni, úgyhogy ne várjatok túl sokat a szállástól. –?Az új városban? – vonta fel a szemöldökét Geiri. –?Ez a régi város – magyarázta a rakodó. – Itt csak kirakodjuk a hajókat, meg ilyenek. Aki teheti, az már nem lakik itt. Az új város ott van fent – mutatott valami dombra vagy halomra. Geiri nem tudta, mit mondjon, ezért rápillantott Ulfarra. Ulfar szokás szerint megsajnálta a rokonát és kimentette a kínos csendbol. –?Igen – bólintott. – Nagyon szép. Nagyon… újnak tunik. –?Jó, mi? Reggel majd jobban látjátok. Gyertek – intett a munkás, és kicsoszogott a fáklya fénykörébol a viskók felé. Geiri elindult utána. Ulfar felsóhajtott. Legszívesebben hagyta volna, hogy a kölyök egyedül kóboroljon az ismeretlen város sötét utcáin. Mégsem hagyta, néhány hosszú lépéssel utolérte, hogy vigyázzon rá, ahogy ígérte. Ahogy megígértették vele. A fickó bevezette oket a házak, kalyibák és vesszofonatú kunyhók közé. Ulfar megérintette rövid kardja markolatát, csak hogy tudja, nála van. –?Nem sok mindent csináltunk itt, mióta felépítettük az új várost – morogta a rakodó, miközben végigbotorkáltak a házak közötti fajárdán. – De a célnak megfelel. Itt is vagyunk – állt meg egy kunyhó elott. – Adjátok ide a csomagjaitokat, bedobom oket, aztán elviszlek titeket a régi hosszúházhoz, hogy megpihenjetek és megismerjétek a helyieket. – Ulfar elfintorodott a sötétben. Már annyi helyivel megismerkedett az utazásuk során, hogy egy életre elege lett belolük. –?Köszönjük – mondta Geiri. – Dicséretére válsz városodnak. –?Heh! – vigyorgott a munkás. – Ebben azért nem lennék biztos. Egyáltalán nem. Erre parancsoljatok, fiúk – tunt el a sötétben. Ulfar ránézett Geirire, aki vállat vont. –?Itt vagyunk – mondta. – Akár meg is nézhetjük a várost. Reggel ennyivel is elorébb leszünk. –?Menj elore – felelte Ulfar, és követték vezetojük halkuló lépteit a sápadtan derengo fényfolt felé. A fickó egy régi hosszúház ajtajánál várta oket. –?Itt vagyunk – mondta. – Itt esznek a munkások, a kereskedok, meg akik erre járnak. Tudjátok, hogy vásár van, úgyhogy más vendégek is lehetnek. Vigyázzatok magatokra. – Azzal biccentett és elcsoszogott a sötétbe. –?Csak utánad, uram – intett az ajtó felé Ulfar. –?Ó, fogd már be! – csattant fel Geiri. –?A bocsánatodért esedezem, felség – hajolt meg Ulfar. Geiri a szemét forgatta. –?Egy nap talán rájövök, hogy mit követtem el az istenek ellen, amiért veled büntetnek. –?Szerintem Loki irigyelte meg felséged szépségét – felelte Ulfar. –?Valószínuleg – hagyta rá Geiri, és beléptek a házba. A csarnok másik végében goz szállt fel a kormos gerendák közé az üstökbol. A rönkfalak elott eros asztalok álltak, a levegoben sülo hús illata terjengett. A helyiség körülbelül félig volt tele. Ulfar gondolkodás nélkül végignézett a jelenlévokön, számba vette és felmérte oket. Néhány nagyhangú, lökdösodo, nevetgélo csoport. A többieknek körülbelül a fele fáradtnak tuno, csendben üldögélo munkás. Az este lassan éjszakába fordult. Ulfar észrevett egy asztalt, amely mellett csak egy vékony, kopaszodó, csapott vállú fiatal férfi ült korsót dédelgetve. Észrevette, hogy Ulfar ot nézi, és vállrándítással engedélyt adott, hogy csatlakozzanak hozzá. –?Találtam egy asztalt – mondta Ulfar. –?Megyek, hozok sört – felelte Geiri. –?Várj és figyelj, rokon – fogta vissza Ulfar, miközben leültek. – Várj és figyelj. Elobb-utóbb megtanítalak… figyelni. – Intett Geirinek, hogy üljön le, és a csarnok egyik nagy...